Hattyú - Orvos-Esztétikai Klinika"
A hely, ahol a szépség újjászületik!

A műtétmentes arcemelés csúcsa

Sokak számára a kor előrehaladtával a legnagyobb gondot arcukon a kontúrvesztés kialakulása jelenti.  A bekövetkező bőrszerkezeti elváltozások és a gravitáció hatása együttesen eredményezi azt a folyamatot, mely során a pozícióvesztés következtében az arc kontúrja határozatlanabbá válik, kifejezettebb lesz az arcnak szomorú látványt adó szájzugi redő és erősödik az orr-ajak barázda. Az orcánk fiatalos teltsége elvész és a belső szemzugból egy mély megtöretés indul el, a szemeink a rácsúszó homlok miatt pedig bezárttá válnak.
Nem feltétlenül tudjuk ezt a problémát pusztán a bőr mechanikai kifüggesztésével, vagy megfeszítésével optimálisan orvosolni, ilyenkor a bőr egyidejű minőségi megújítása és a szövetek megemelése jelent megoldást.
Két különleges eljárás áll rendelkezésünkre, melyek kombinálásával az egymást erősítő regeneráló és lifting hatásuk eredményeként műtét nélkül, a saját vonások megőrzésével valósíthatjuk meg az arcemelést és az arcfiatalítást.
A mikrofókuszált ultrahangos kezelés legfejlettebb, hőalapú technológiájával indítjuk a kezelést, amely kontrollált szöveti mikrosérüléseken keresztül fejti ki hatását három különböző mélységben,  majd 4 hét múlva vékony tűk segítségével juttatjuk be a bőr megfelelő rétegébe a bioaktív, teljesen felszívódó, steril, multifil szálakat.

E két, vezető műtétmentes eljárás kombinálása a kor előrehaladtával megereszkedő, lazává váló bőrt minden eddiginél hatékonyabb módon regenerálja és kontúrozza.

A kombinációs kezelés ára teljes arcon: 650.000 Ft

 


Balázs Klári
 

VISSZA

Bejelentkezés

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész legyen kínálatainkból, akcióinkból, híreinkből.

A kezelések hatásosak és fájdalommentesek, de főként azért lettem visszajáró vendég a Hattyú klinikán, mert mindenki segítőkész és nagyszerűen bánnak a páciensekkel.
A Hattyú klinikán mindenki barátságos, a kezelések mellett a szép környezet is pozitív hatással volt rám.
Több bőrgyógyásznál jártam már, de Renáta a legprofibb mindannyiuk között, óriási szakértelme van, ráadásul mindig kedves és mosolygós. Szívesen járok hozzá kezelésekre.
Elsősorban a profi kezelések és az elegáns környezet miatt ajánlom a helyet mindenkinek.
A szülés után nagyon rosszul viseltem a rajtam maradt plusz kilókat, ezért eljöttem Renátához egy Venus Freeze kezelésre, ami a zsírpárnákon kívül a narancsbőrömet is megszüntette. Minden kismamának csak ajánlani tudom.
Imádok napozni és a családommal sokat járunk a tengerpartra nyaralni. Minden évben megvizsgáltatom az anyajegyeimet, mert már többször is előfordult, hogy leégtem és félek a melanómától. Renáta maximális alapossággal vizsgálja át a bőrömet, és magabiztosan dönti el, hogy melyik anyajegy okozhat problémát a későbbiekben.
Régóta problémás volt a bőröm, és a legdrágább arckrémek semmit sem segítettek. Dr. Kriston Renátát egy ismerősöm ajánlotta, és már az első kezelés után szemmel látható volt a javulás az arcomon. A kezelések teljesen fájdalommentesek, mindenkinek csak ajánlani tudom!
A doktornő kellő megértéssel és szakértemmel fordult hozzám és segített kiválasztani a legmegfelelőbb kezelést a problémámra. A hajam nő létemre nagyon ritka és vékonyszálú volt, a mezoterápiás kezelések óta viszont sokkal dúsabbnak és egészségesebbnek látszik az eddiginél.
Ma már idősebb korban is elvárják egy nőtől, hogy fiatalosan nézzen ki. A Hattyú Klinikán az arcom és a dekoltázsom bőrét fiatalíttattam meg, a doktornő profihoz méltóan végezte a munkáját, úgyhogy biztos, hogy 1,5 év múlva is visszajövök egy következő kezelésre.
Nagyon zavart a narancsbőröm, különösen amikor arra gondoltam, hogy mindjárt itt a nyár és bikinire kell vetkőznöm. A cellulit kezelés azonban nagyon pozitív eredményt hozott, ha tudom, milyen hatékony, már évekkel ezelőtt eljövök.
Barátságos fogadtatás, szép környezet, tökéletes szakértelem. Már évek óta járok a doktornőhöz, és nagyon elégedett vagyok vele és a kezeléseivel.
< >