Hattyú - Orvos-Esztétikai Klinika"
A hely, ahol a szépség újjászületik!

Ráncfeltöltés hyaluronsavval

   A statikus ráncaink kezelésében kiemelkedő szerepe van a töltőanyagoknak. Ezen ráncok kialakulásának ugyanis a fő oka a gravitáció, valamint az idő előrehaladtával a bőr szerkezetében bekövetkező változások, a hyaluronsav mennyiségének csökkenése és az izomzatot, a csontozatot valamint a zsírszövetet érintő átalakulások.
 

Kinek ajánlott?

Leggyakrabban az orr-ajak barázda feltöltésére kerül sor, de nagyon gyakori, hogy az idő múlásával bekövetkező bőrszerkezeti, változások miatt „elfogy” az orcánk: pedig az elődomborodó, almácskának is nevezett orca mindig a fiatalos arc jellemzője. Szintén a kor velejárójának tekinthetjük az ajkak elvékonyodását- ami kifejezetten szigorú jelleget kölcsönöz az arcunknak-, illetve a száj körül sugárirányban megjelenő ráncokat, valamint a szájzugokból lefelé induló, az arcnak kifejezett szomorú jelleget adó redőket, a Marionett-ráncokat.

Ezen elváltozások korrigálására leggyakrabban hyaluronsavat alkalmazunk: különböző sűrűségű és más-más keresztkötést tartalmazó anyagot használunk a felszínes, illetve mély ráncok korrekciójára, a kifejezett térfogatpótlásra, vagy az ajak feltöltésére, hidratálására. Biológiai fermentációval előállított anyagokat alkalmazunk, melyek nem állati eredetűek, így előzetes allergiavizsgálatra nincs szükség. A szervezeten belül egy idő után teljesen lebomlanak.
 

Ellenjavallatok

Nem végezhetjük el ezt a kezelést bőrfertőzések, aktív herpeses folyamat esetén, lázas állapotban, egyes belgyógyászati és autoimmun betegségek fennállása esetén, valamint terhesség és szoptatás során.
 

A kezelés menete

A kezelés során vékony tűvel juttatjuk a hatóanyagot a bőr megfelelő rétegébe, felszíni- szükség szerint vezetéses érzéstelenítést- követően. A hyaluronsav gélállagú természeténél fogva, illetve vízmegkötő-képessége révén passzívan tölti ki a térfogatot, azonnal látható a beavatkozás eredménye és életmódtól, valamint egyéni adottságtól függően 1-1,5 éven keresztül tartó hatást eredményez. Ezt követően, igény szerint a kezelés ismételhető, illetve kombinálható egyéb más esztétikai beavatkozásossal.
 

Mellékhatások

A kezelést követően enyhe, esetenként néhány napon keresztül tartó duzzanat, bőrpír esetleg bevérzés, ritkán feszítő érzés jelentkezhet. Ezen tünetek enyhítésében bőrnyugtató maszk, esetleg jegelés segíthet. Gondos fertőtlenítéssel a fertőzés-veszély teljesen elkerülhető.  A hyaluronsav természetében a szervezetünkhöz legközelebb álló töltőanyag, így hosszú távú mellékhatással az esetek túlnyomó részében nem kell számolnunk: ritkán csomós gyulladás jöhet létre a töltőanyag és a szervezet egyedi reakciója során.
 

Utókezelés

A kezelt területen jelentkező esetleges szubjektív panaszok enyhítésére jegelést javaslunk, illetve Árnika gélt alkalmazhatunk. A terület fénytől és hőtől való védelmét javasoljuk 2 héten keresztül, valamint néhány napon át a jelentős fizikai megterhelés mellőzését kérjük.

 

ÁRLISTA MEGTEKINTÉSE

VISSZA

Bejelentkezés

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész legyen kínálatainkból, akcióinkból, híreinkből.

A kezelések hatásosak és fájdalommentesek, de főként azért lettem visszajáró vendég a Hattyú klinikán, mert mindenki segítőkész és nagyszerűen bánnak a páciensekkel.
A Hattyú klinikán mindenki barátságos, a kezelések mellett a szép környezet is pozitív hatással volt rám.
Több bőrgyógyásznál jártam már, de Renáta a legprofibb mindannyiuk között, óriási szakértelme van, ráadásul mindig kedves és mosolygós. Szívesen járok hozzá kezelésekre.
Elsősorban a profi kezelések és az elegáns környezet miatt ajánlom a helyet mindenkinek.
A szülés után nagyon rosszul viseltem a rajtam maradt plusz kilókat, ezért eljöttem Renátához egy Venus Freeze kezelésre, ami a zsírpárnákon kívül a narancsbőrömet is megszüntette. Minden kismamának csak ajánlani tudom.
Imádok napozni és a családommal sokat járunk a tengerpartra nyaralni. Minden évben megvizsgáltatom az anyajegyeimet, mert már többször is előfordult, hogy leégtem és félek a melanómától. Renáta maximális alapossággal vizsgálja át a bőrömet, és magabiztosan dönti el, hogy melyik anyajegy okozhat problémát a későbbiekben.
Régóta problémás volt a bőröm, és a legdrágább arckrémek semmit sem segítettek. Dr. Kriston Renátát egy ismerősöm ajánlotta, és már az első kezelés után szemmel látható volt a javulás az arcomon. A kezelések teljesen fájdalommentesek, mindenkinek csak ajánlani tudom!
A doktornő kellő megértéssel és szakértemmel fordult hozzám és segített kiválasztani a legmegfelelőbb kezelést a problémámra. A hajam nő létemre nagyon ritka és vékonyszálú volt, a mezoterápiás kezelések óta viszont sokkal dúsabbnak és egészségesebbnek látszik az eddiginél.
Ma már idősebb korban is elvárják egy nőtől, hogy fiatalosan nézzen ki. A Hattyú Klinikán az arcom és a dekoltázsom bőrét fiatalíttattam meg, a doktornő profihoz méltóan végezte a munkáját, úgyhogy biztos, hogy 1,5 év múlva is visszajövök egy következő kezelésre.
Nagyon zavart a narancsbőröm, különösen amikor arra gondoltam, hogy mindjárt itt a nyár és bikinire kell vetkőznöm. A cellulit kezelés azonban nagyon pozitív eredményt hozott, ha tudom, milyen hatékony, már évekkel ezelőtt eljövök.
Barátságos fogadtatás, szép környezet, tökéletes szakértelem. Már évek óta járok a doktornőhöz, és nagyon elégedett vagyok vele és a kezeléseivel.
< >