Bemutatkozás

„A külső feltünteti a belsőt, az arc az embernek egész lényét adja vissza és nyilatkoztatja ki…”
(Arthur Schopenhauer: Önálló gondolkodás)




A mai kor embere intenzíven éli életét, amely számos egyéni és társadalmi elvárással színezett és magában hordozza az állandó külső-belső megújulás szükségességét. Mindenki arra vágyik, hogy a kiteljesedés időszakát jó egészségi állapotban, testileg-lelkileg kiegyensúlyozottan élhesse meg. A teljesítőképesség és a fizikai erőnlét szinten tartásán túl a fiatalság megőrzése az ember önmagával szemben támasztott elvárásai közül az egyik legfontosabb. Meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, melyek új lendületet adnak ezen a téren számunkra, hisz a külső megjelenés fiatalossága, harmonikus volta a belső fiatalság, testi-lelki egyensúly függvénye és egymást kölcsönösen erősítő folyamatok. A harmonikus megjelenés - mint az önkifejezés egyik legjelentősebb eszköze- egészséges önbizalmat adva még sikeresebbé tehet bennünket mindennapi életünk során.
Számos tény vezetett évekkel ezelőtt az orvostudományban ahhoz a felismeréshez, hogy a korral nem tudjuk felvenni a harcot pusztán a bőrön keresztül bejuttatott hatóanyagok segítségével, hanem egy bizonyos idő után szükség van arra is, hogy ezzel karöltve a szervezet belső működését is optimalizáljuk. Így jött létre az anti-aging orvoslás, mely a megelőzésre, valamint a külső-belső szépség és az egészség összefonódó egyensúlyára helyezi a hangsúlyt. Ezt az átfogó szemléletet tekintjük mi is hitvallásunknak a Hattyú Anti-Aging Orvos-esztétikai Klinikán.

Jelképünket a finom vonalak, elegancia, mértékletesség és a természetesség jellemzi- kezeléseink során is ezek a vezető irányelveink.

Bár mi sem ismerjük az örök élet és fiatalság titkát, de csúcstechnológiát képviselő, minimál-invazív beavatkozásaink, klasszikus gyógyászat és esztétikai orvoslás terén szerzett szakértelmünk és tapasztalataink segítségével - természetes biológiai folyamatok aktiválása révén - művészi megoldásokra vagyunk képesek az arcfiatalítás és testszobrászat terén. A holisztikus orvoslás jegyében mind a klasszikus, mind az esztétikai bőrgyógyászat, mint pedig az alakformálás területén a természetességre, a külső-belső harmónia megteremtésére, a megelőzésre és az egészség védelmére törekszünk munkánk során.

Sok szépülni, fiatalodni vágyó számára cseng ismerősen klinikánk neve, amely 2015-ben nyitotta meg kapuit. Orvos-esztétikai klinikánk, mely a jövőben a Hattyú Face Orvos-esztétikai Klinikai nevet viseli, továbbra is 3 fő profillal rendelkezik: klasszikus bőrgyógyászat, esztétikai bőrgyógyászat és orvosi alakformálás.

Ha szépségről, harmóniáról beszélünk, nem elég pusztán az arc esztétikájára koncentrálnunk. Sok kellemetlen, korunkat, betegségünket, esetleg helytelen életmódunkat eláruló bőrtünet jelenhet meg a testen is: a stria, vagy a cellulit akár az életminőséget is negatívan befolyásoló tényezők lehetnek. Egyre több páciens fordult hozzánk a testen jelentkező, vagy túlsúly talaján kialakuló esztétikai problémáival. Ez az igény hívta létre az újonnan megalakuló Hattyú-Shape Orvosi Alakformáló Központot, ahol a testen jelentkező valamennyi problémára a legmodernebb és leghatékonyabb eljárásokat, szükség esetén ezek kombinációját tudjuk Önöknek kínálni biztonságot adó orvos-szakmai háttér és kivizsgálás mellett, hatékony és egészséges diétás program bevezetésének lehetőségével.

A minőség iránti maximális elkötelezettségünk jegyében orvos-esztétikai kezeléseink összeállításánál arra törekedtünk, hogy pácienseink számára a leggyakrabban előforduló klasszikus bőrgyógyászati, esztétikai és testalkatukkal kapcsolatos problémák kezelésére komplex, egyénre szabott megoldásokat tudjunk javasolni, mely módszerek hatékonyak, tartósak, klinikai tapasztalatokkal rendelkezünk róluk és hosszú távon is biztonságosnak bizonyulnak.

Igényes környezetben, maximális szakértelemmel és egyénre szabott, hatékony kezeléseinkkel várjuk Önöket!

Dr. Kriston Renáta